A szülés után legalább két évre megváltozik az anyák agyi struktúrája

Terhes nő

A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, valamint az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását – derült ki egy új tanulmányból.

A kutatók 25, először szülő nő agyáról készítettek felvételeket. A vizsgálat szerint az agyukban bekövetkezett strukturális változások legalább két évig fennmaradtak. Európai kutatók szerint az agyban a terhesség alatt végbemenő változások a serdülőkori változásokhoz hasonlóak. Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a nők memóriája romlott volna.

Sok nő állítja, hogy a várandósság alatt feledékennyé és érzelmessé válik, amit az állapotukra vezetnek vissza. A terhesség alatt a nemi hormonok szélsőséges hullámzást mutatnak, drasztikus testi és lelki változások zajlanak. A kilenc hónap alatt a nőket annyi ösztrogén árasztja el, amennyit összesen hátralevő életükben sem tapasztalnak. Arról azonban eddig elég szűkös ismerettel rendelkeztek a tudósok, hogy milyen hatásai vannak a terhességnek az agyra.

A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leideni Egyetem kutatói a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmányban ismertették eredményeiket. A vizsgálat során felvételeket készítettek a nők agyáról, mielőtt állapotosak lettek, majd közvetlenül a szülés után és két évvel később, hogy lássák, milyen változások zajlanak le – ismertette hétfőn a BBC News. A kutatásban szereplő nők agyi felvételeit 19, először apává váló férfiéval, 17 gyermektelen férfiéval és 20 gyermektelen nőével hasonlították össze.

A tudósok “lényeges” csökkenést figyeltek meg az először anyává lett nők agyának szürkeállományában. A szürkeállomány változása az agy olyan területein következet be, amelyek az úgynevezett tudatelméleti feladatokkal voltak kapcsolatosak, vagyis azzal a képességgel, hogy másoknak érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk.

Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak:

  • segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében,
  • éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben,
  • és szorosabb kötődést tesz lehetővé gyermekükhöz.

A számítógép csupán az agyról készült felvételek elemzésével képes volt kiszűrni az állapotos nőket. Elseline Hoekzema, a tanulmány szerzője, a Leideni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatója szerint az agyszerkezeti változások valószínűleg azért következnek be, hogy a nőt felkészítsék az anyaságra. A kutatás azt is feltárta, hogy a változások attól függetlenül zajlanak, hogy a magzat természetesen vagy mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A kutatás a nők agyának fehérállományában is lényeges változásokat talált. Az először apává váló férfiak agyának szürkeállománya partnerük állapotossága alatti és a szülés utáni agyi felvételek tanúsága szerint nem változott.

http://www.bbc.com/news/health-38341901
Forrás: MTI
Fotó: Benjamin Earwicker/FREEIMAGES