Hormonmentes fogamzásgátlás – óvszer, pesszárium, méhszájsapka

A fogamzásgátlás fontosságáról már középiskolás kora óta sokat hall mindenki, a jelek szerint azonban mégsem eleget. Sok fiatal pár nincs tisztában a lehetőségek tárházával, pedig igen sok módszer létezik arra, hogy a nem kívánt terhességet elkerüljük. Közöttük vannak elterjedtek és kevésbé ismertek is. Sorozatunk ezeket igyekszik körbejárni.

A védekezésnek több módja akad akkor is, ha valaki nem tud, vagy nem szeretne fogamzásgátló gyógyszereket szedni, vagy más hormonleadó eszközökkel élni. Ezek többsége fizikai akadályként áll a megtermékenyítés útjába, illetve spermaölő képességgel bír – többnyire egymással kombinálhatók.

Hormonmentes fogamzásgátlás: Óvszeres védekezés

Hogyan működik az óvszeres védekezés?

Az óvszer, vagy más néven kondom a legismertebb és egyik legősibb fizikai fogamzásgátló eszköz. Eleink felismerték, hogy az ondó hüvelybe jutását megelőzve elkerülhetik a terhességet, így ezt számos eszközzel próbálták biztosítani. A régi korokban halhólyagból, bőrből, kecskebélből készültek az óvszerek, napjainkban latex, vagy poliuretán az anyaguk. Feladata, hogy megakadályozza az ondó női testbe jutását, ezért közösülés előtt fel kell húzni a férfi merev péniszére. Egyszer használatosak.
Mai korunkban a gyártók próbálnak minél vékonyabb, kényelmesebb, a lehető legkevésbé érezhető kondomokat kifejleszteni, és igyekeztek azokat plusz élvezeti értékkel felruházni. A piac igen színes, ízesített, illatosított típusok is kaphatók, némelyek bordázattal, vagy érdesített felülettel készülnek, megint mások síkosítóval, spermaölővel, vagy élvezetet fokozó (közösülést elnyújtó, bizsergető stb.) anyaggal vannak kezelve. Sok márkából hozzáférhetők különféle méretek, fazonok, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelőt. Még vegán óvszert is találhat, aki belemerül a kutakodásba az interneten. Hatékonyságban egyik sem marad el a másiktól, a számtalan típus valóban az élvezeti érték növelését szolgálja.
Óvszerből női változat is kapható, bár hazánkban jóval kevésbé elterjedt. Akár órákkal a közösülés előtt is felhelyezhető a hüvelybe, formáját a férfi óvszer negatívjaként jellemezhetjük. Két gumigyűrű határolja a zsákocskát, a belsőt egy tamponhoz hasonlóan kell a hüvelybe helyezni, míg a külső, nagyobb gyűrű rásimul a szeméremdombra, biztosítva, hogy az eszköz ne mozduljon el. Férfi megfelelőikhez hasonlóan, egyszer használatosak.

Mi az óvszeres védekezés előnye?

Minden helyzetben alkalmazható és bárki használhatja. Megfelelő és körültekintő használat mellett teljesen biztonságos, hormonszinttől, kortól és egészségi állapottól függetlenül. Ráadásul a nem kívánt terhesség mellett a nemi úton terjedő betegségek ellen is védelmet nyújt.

Mi az óvszeres védekezés hátránya?

A legtöbben azért nem kedvelik, mert romantika romboló, hogy meg kell állni aktus közben és felhelyezni az eszközt. A gyártók vékonyításra tett erőfeszítései ellenére érezhető marad szinte minden típus, ez van akinek túl zavaró. Bár hatékonyak, az óvszerek Pearl-indexe 12-es. Ez a szám elég magasnak tűnhet, azonban ebbe beleszámítanak a hibák is. Emberi hibára elég sok lehetőség van (pl. már zajló közösülés közben felhúzott óvszer, ondós kézzel megérintett külső felület, óvatlan kibontáskor vagy felhelyezéskor megsérült kondom stb.), és előfordulhat hogy az eszköz lecsúszik, vagy anyaghiba miatt kiszakad. Ilyen esetekben pedig már nem látja el a feladatát.

Hogyan hozzáférhető az óvszer?

A gumióvszerek a legkönnyebben beszerezhető fogamzásgátló eszközök. A legszélesebb kínálat a gyógyszertárakban található, de a szupermarketek, drogériák is igen nagy választékot tartanak. Ezen kívül több webshop is értékesíti őket, így könnyedén megőrizhetjük inkognitónkat. Mivel sokszor a legkisebb trafikokban is akad régóta ott álldogáló készlet, fontos hogy mindig ellenőrizzük a szavatossági időt a csomagon! Ha lejárt, már nem használható biztonsággal az óvszer. A legelterjedtebb a három darabos kiszerelés, de nagyobb csomagok is kaphatók. Egy darab óvszer ára 50.- Forinttól akár 600.- Forintig is terjedhet, típustól, márkától és kiszereléstől függően. Pl.: Durex, Lifestyles, Masculan, Movo. A női óvszerek valamivel drágábbak, 400.- és 1000.- Forint közötti darabárra számíhatunk. Pl.: Pasante, Femidom, Ormelle

Hormonmentes fogamzásgátlás: Pesszárium és méhszájsapka

Hogyan működik a pesszárium és a méhszájsapka?

Mindkét eszköz a gumióvszer “barrier”- elvén működik, fizikailag akadályozzák meg, hogy a spermiumok a méhbe jussanak. Ezeket azonban nők használhatják. Hasonlóságuk miatt a köznyelv azonosként tartja számon a két eszközt, azonban van köztük eltérés. Mindkét eszköz szinte már csak alig használatos.
A pesszárium régebb óta létező, többnyire kicsiny mélytányér formájú, gyermektenyér méretű, merevebb karimával ellátott eszköz. Anyaga latex vagy orvosi szilikon. Az alkalmazáshoz össze kell nyomni, és egy tamponhoz hasonlóan a hüvelybe helyezni. Amikor elengedjük, a merevebb karimának köszönhetően az eszköz “kipattan”, visszanyeri eredeti formáját, és így befedi a méhnyakat illetve a hüvelyboltozatot, elzárva ezzel a spermiumok útját. Mivel a hüvelyfalhoz simul, annak méretét, rugalmasságát pontosan követnie kell, hogy a helyén maradjon, ezért csak a megfelelő méretű pesszárium használata biztonságos. Az újabb típusoknál törekedtek az ergonómikus kialakításra, és ezekben már fellelhető egy kis bemélyedés, fogantyú gyanánt. Mivel hosszútávú használatra tervezték, az ára hosszú távon kedvező. Már 15.000.- Forint körül beszerezhető. Pl.: Caya
A méhszájsapka újabb fejlesztés. Sokkal kisebb, PET palack kupakjához hasonlatos méretű fogamzásgátló, mely többnyire orvosi szilikonból készül. Alakja mintha egy félig kifordított felespohár, vagy matrózsapka lenne, külső pereme merev tartást ad neki – erről “pattannak vissza” a spermiumok. Belső bemélyedése fogadja magába a méhszájat. A pesszáriummal ellentétben nem a hüvely falára feszül rá, hanem közvetlenül a méh bejáratát zárja el, vákuum tartja a helyén, ezért fontos, hogy megfelelően helyezzék fel. Ára közel 20.000.-Forint, mely egyszeri befektetést igényel.
Pl.: FemCap
Közös tulajdonságuk, hogy pár órán át a hüvelyben kell hagyni közösülés után, néhány típus akár 48 órán keresztül is viselhető. Felhelyezésükhöz spermaölő tulajdonsággal bíró síkosító krém használata javasolt.

Mi a pesszárium és a méhszájsapka előnye?

Természetes és hormonmentes fogamzásgátló.
Nincs fizikai állapothoz (mint az óvszer a pénisz merevségéhez) kötve a használata, ezért már órákkal a közösülés előtt is felhelyezhető a hüvelybe, így nem zavarja meg a spontán romantikát. Mivel rövid ideig a menstruációs vér útját is elzárja, a “piros betűs napok” sem állnak az együttlét útjába. Gazdaságosabb is vetélytársainál, mivel gondos alkalmazás mellett akár több hónapig (némely fajták akár 10 évig is) használhatók újra és újra,így hosszú távon az egyik legolcsóbb fogamzásgátló módszer. Kortól és a legtöbb egészségügyi problémától függetlenül alkalmazható. Elméletben bárki élhet vele, bár előfordulnak allergiák és különféle egészségi állapotok, melyek kizárják a használatát.

Mi a pesszárium és a méhszájsapka hátránya?

A Pearl-index az ilyen eszközök esetében sokféle, 2-16-ig terjedő skálán mozog. Ennek az az oka, hogy mind a pesszárium, mind a méhszájsapka használata gyakorlatot és odafigyelést igényel, ellenkező esetben csökken a hatékonyság. Bár a párok jelentős részénél a nők nem érzik az eszközt, a férfiakat olykor zavarja, ha hozzáérnek. Egyéntől függően előnyt vagy hátrányt is jelenthet, hogy nem szabad azonnal kiszedni az együttlétet követően, némelyek számára ez zavaró, mások kifejezetten kedvelik, hogy nem kell rögtön ezzel foglalkozni. Utazáskor nem felejthetjük otthon, mivel nem feltétlenül lehet pótolni egy gyógyszertárba beszaladva.

Hogyan hozzáférhető a pesszárium és a méhszájsapka?

Mindkét eszköz a ritkán használtabbak közé tartozik hazánkban, ezért nem olyan könnyű a beszerzésük. Néhány gyógyszertár illetve webshop forgalmazza csak ezeket az eszközöket. A pesszárium peremének mérete pontos kell, hogy legyen, mivel csak így fekszik fel és zár teljesen, ezért nőgyógyásznak kell megállapítania a megfelelő méretet. A megszerzett adat csak addig igaz, míg nem hízunk vagy fogyunk 5kg-nál többet, ekkor ugyanis változik a hüvely mérete is, tehát ellenőriztetnünk kell. A méhszájsapka méretét néhány gyártói instrukció alapján magunk is meg tudjuk választani és a méhszáj mérete sokkal kevésbé változékony, mint a hüvelyé, ezért bizonyos szempontból jobb választás. Mivel a hagyományos óvszerhez biztonságuk csak akkor érhet fel, ha hiba nélkül használják, ezért az orvosok közül csak kevesen ajánlják.

Hormonmentes fogamzásgátlás: Helyi fogamzásgátló szerek

Hogyan működnek a helyi fogamzásgátló szerek?

Azok számára, akik nem kívánnak hormonális fogamzásgátlással élni, megfelelő megoldás lehet, mivel egyik készítmény sem tartalmaz hormont. A különféle krémek, kúpok, hüvelytabletták családjának többsége spermicid, vagy annak hatásait imitáló készítmény, az alapelve mindegyiknek ugyanaz. A testbe jutott spermiumokat lassítja le, vagy teszi valamilyen módon fogamzóképtelenné. Kémiai úton elöli azokat, esetleg tönkreteszi az egyes spermiumok ostor, vagy fejrészét. Némelyek sűrű anyagúak, fizikai gátat képezve az ondó előtt, mások a hüvely ph-ját növelik, ezzel barátságtalan közeget teremtve a spermiumoknak. Mivel a fogamzáshoz a spermiumoknak – legalábbis egynek biztosan – el kell jutniuk a petesejthez, ezek a szerek hatékonyan gátolják meg a teherbeesést. A hüvelybe juttatás követően akár több órán keresztül is védelmet nyújtanak, ám fontos, hogy csak egy közösülésre szól a védelem. Újabb együttlétet megelőzően meg kell ismételni a kezelést. A leginkább ajánlott ezeket a szereket más fogamzásgátló eszközökkel társítani, pl. óvszerrel vagy pesszáriummal. Hatékonyságukat tekintve itt is érvényes, hogy sok múlik a felhasználó rutinján és alaposságán. Helyes használat mellett akár önmagukban is képesek elegendő védelmet nyújtani, ha azonban nem kellő odafigyeléssel alkalmazzák (pl. nem várják ki a behatási időt, közösülés után kiöblítik, esetleg nem helyeznek fel a hüvelybe még egy adagot az újabb közösülés előtt) kevésbé megbízhatók.

Mi a helyi fogamzásgátló szerek előnye?

Ezek a készítmények teljesen hormonmentesek, így természetesek, nem avatkoznak bele a szervezet saját folyamataiba. A krémek, gélek síkosító hatással bírnak, némelyeknek fertőzésgátló hatása is van. Mivel a közösülést akár már órákkal megelőzheti a felhelyezés, nem szükséges a meghitt pillanatokban bajlódni vele. Pesszáriummal, méhszájsapkával, vagy óvszerrel kombinálva igen hatékony védekezési módszer bármelyik típusú készítmény.

Mi a helyi fogamzásgátló szerek hátránya?

Valóban nagyon körültekintő alkalmazást igényelnek, már a legkisebb hiba miatt is drasztikusan lecsökken a hatékonyság. Önmagukban olyanoknak ajánlott, akik csak “fél szívvel” védekeznek, de nem történik nagyobb baj, ha mégis megfogan egy kisbaba. Néhány nő allergiás lehet az összetevőkre, mely kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogyan hozzáférhetők a helyi fogamzásgátló szerek?

A legtöbb gyógyszertárban beszerezhetők a hormonmentes fogamzásgátló készítmények, mivel nem receptkötelesek, könnyen hozzájuk lehet jutni. Márkától függően 2000- 3000.- Forint közé tehető az áruk. Pl Patentex, Pharmatex, Caya gél, Contragel

A hormonmentes fogamzásgátlás sokak számára jelent megoldást, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének hormontartalmú készítményeket, vagy eszközöket választani. Érdemes alaposan utánajárni a lehetőségeknek, és kipróbálni többet is, így előbb vagy utóbb mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.

Mi a Pearl-index?

A Pearl-index egy olyan statisztikai irányszám, mely azt mutatja meg, hogy a vizsgálatok során, az adott fogamzásgátló módszert egy éven keresztül alkalmazva, 100 nőből hányan lettek várandósak. Minél alacsonyabb ez a szám, annál megbízhatóbb az adott módszer. Összehasonlításképpen: a védekezés nélküli szexuális aktus Pearl-indexe 85, vagyis száz nőből 85 egy éven belül édesanya lett, ha elhagyta a védekezést. Bizonyos módszerek, például egyes fogamzásgátló gyógyszerek esetében ez a szám 0,1 ami azt jelenti, hogy egy évig alkalmazva a készítményt, ezerből csupán egy nő került áldott állapotba. Mielőtt egy-egy készítményt, eszközt, vagy eljárást használni kezdünk, érdemes utánanézni milyen Pearl-számmal rendelkezik, hogy tudjuk, mennyire bízhatunk annak sikerében.

Szakmailag lektorálta: dr Melczer Zsolt