Babát szeretnétek? 1. rész: Jótanácsok leendő anyáknak, apáknak

Megpróbálunk felsorakoztatni néhány szempontot az optimális családalapításhoz, hogy minél jobban érezze magát a kis “vendég”, aki megérkezik a házatokba.

A gyermekvállalás egy felelősségteljes, életre szóló döntés. Amikor gyermeked születik, ezer szállal fogsz majd kötődni hozzá azzal, hogy szereted, gondoskodsz róla, eteted, oltalmazod, neveled, odafigyelsz rá, és még lehetne sorolni. Mindent beszéljetek át férjeddel, társaddal, Feltétlenül a kettőtök döntése szükséges minden előkészítő lépéshez, hiszen amint megfogan a magzat, már akkor is alaposan meg fog változni az életetek.

Először is azt kell megvizsgálni magatokban, valóban készek vagytok-e a szülői hivatásra?
Összeszedtünk néhány kérdést, amit feltétlenül meg kell válaszolnotok, mielőtt vállaljátok a babát:

  • Valóban mind a ketten ugyanolyan elszántsággal szeretnétek gyermeket?
  • Beszéltetek róla, hogyan hatnak majd a köztetek lévő világnézetbeli különbségek a gyermek neveltetésére?
  • Átgondoltátok, hogyan fogjátok a gyermekvállaláshoz kötődő felelősségeket megosztani? Tisztáztátok-e, hogyan fogjátok összeegyeztetni a karriert és a családot?
  • Felmerült bennetek az a lehetőség is, hogy esetleg fogyatékos lesz a gyermek, és akkor mit tesztek majd?
  • Felkészültetek a lemondásokra, például vasárnap sem lehet tovább pihizni, vagy ha néha egy kicsit kettesben szeretnétek kimozdulni otthonról, valakinek vigyázni kell a kicsire?
  • A baráti kör valószínűleg változni fog, bővülni fog a gyermekek barátainak szüleivel is.

Az anyaság ideális életkora

Nagyon sok tényező befolyásolja az életünket és a mai nők esetében már gyakran nem esik egybe a gyermekszülés biológiailag optimális életkora az anyák, ill. családjuk lehetőségeivel.

A nők inkább harminc felett vállalnak gyermeket, mint huszonévesen.
Úgy tűnik, mintha a fiatal párok életében jelentősebb szerepet játszana a képzés és a karrier, mint a családalapítás. Ez bizonyos esetekben érthető is, hiszen anyagilag is meg kell alapozni a gyermekvállalást.
Az előrehaladottabb korban gyermeket vállaló családok is kisebbek lesznek.

Azt is számításba kell vennetek, hogy az első gyermek kihordásának biológiailag ideális életkora 20-24 éves kor között van. A nőknek tanácsos első gyermeküket lehetőség szerint 20-29 életévükben vállalni, ekkor jelenti számukra a legkevesebb fizikai terhelést a gyermek kihordása és a csecsemő-, ill. kisgyermekek gondozása. A fogamzás is nagy valószínűséggel viszonylag hamar bekövetkezik. A kor előrehaladtával jelentősen csökken a fogamzás valószínűsége.

Bár a férfiak sokkal hosszabb ideig képesek gyermeket nemzeni, azonban náluk is idővel csökken a megtermékenyítés képessége.

Az alábbi grafikon a terhesség illetve meddőség valószínűségét mutatja az élekor függvényében.

Mindkét görbe a normál fogamzó képességű nőkre vonatkozik. A fekete görbe a termékenységi, a zöld görbe pedig a terméketlenségi valószínűséget adja meg.

Gyermekvállalás 20-29 év között

Pozitívumok:

  • A húszas évei elején, ill. végén járó asszonyoknál kb. egyenlő valószínűsége van a fogamzásnak.
  • Kisebb a valószínűsége az olyan nőgyógyászati problémák kialakulásának, mint a mióma, (a méh sima izomzatának jóindulatú daganata) vagy az endometriózis (méhnyálkahártya képződése a hasüregben) mivel ezek az elváltozások inkább a későbbi években alakulnak ki. A huszonéves hölgyeknél kevesebb az egészségügyi probléma (magas vérnyomás, cukorbetegség). Fiatalabb életkorban alacsonyabb a koraszülések, kis súlyú babák száma.
  • A fittség sem utolsó szempont: egy huszas évei elején járó édesanya jobban fogja bírni az éjszakai felkelésekkel, több gyermek otthoni gondozásával járó strapát. És amikor eljön az az idő, amikor az ő gyerekeinek lesznek gyermekei, fiatalos és aktív nagymama lesz, aki elég vitalitást és energiát fog érezni ahhoz, hogy unokáival foglalkozzon. Pszichológiai szempontból is kedvezők az adottságok, hiszen huszonévesen még rugalmasak vagyunk, és nyitottak a családi élettel járó változásokra. A kapcsolat is kiegyensúlyozottabb lesz azoknál a pároknál, akik „időben” házasodnak össze. Minél később „kerül össze” egy pár, annál nehezebb lesz megvalósítani az életközösséget. Félő, hogy ki-ki továbbra is a „saját” életét fogja élni, ez pedig egyáltalán nem kedvez a szülői hivatásnak.

Negatívumok:

  • Huszonévesen még sokan közületek tanulnak, vagy éppen csak elkezdték munkakarrierjük építését. Félbe szakadhatnak a tanulmányok, ill. ha a munkáltató tolerálja is az anyaságotokat, akkor is nehéz lesz visszatérni a munka világába. Nem beszélve arról, hogy mint „fiatal szülők” könnyen eladósodhattok, ha nincsenek megalapozva a család bevételi forrásai és így vállaltok babát. Gondoljatok a diákhitelre, vagy a lakáskörülményeitekre.
  • Azok az édesanyák, akik később szülnek, általában magasabb jövedelemmel is rendelkeznek.

A fiatal párok olykor úgy is megélhetik a baba érkezését, hogy ennek az életszakasznak soha sem lesz vége. Túlterhelt anyuka és féltékeny apuka, aki azt éli meg az egészből, hogy párja, felesége mindig csak azzal a kis manóval törődik, őt pedig elhanyagolja.
Igazából ilyenkor a két szülőnek mindenben egymást kell támogatni, ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz. Sajnos ellenkező tendenciák is tapasztalhatók, a párok eltávolodhatnak egymástól, ami tönkre teheti a kapcsolatukat. Nincs annál rosszabb, ha csak a gyermek tartja össze a családot.
Fiatal szülők nem mindig képesek a gyermekkel járó lemondásokra, ezért aztán fiatal anyák gyermekei között nagyobb arányban fordulhatnak elő magatartási zavarok. A mi szüleink generációjánál még más volt a helyzet, hiszen több gyermeket vállaltak a családok, a gyerekek „beletanultak” a nevelésbe, amikor besegítettek anyjuknak a kisebb testvér gondozásánál. Az általános iskolában tanítottak háztartási alapismereteket is, ahol a lányok a csecsemőgondozás alapjait is elsajátíthatták.

Gyermekvállalás 30-39 év között

Pozitívumok:

  • A fentiekben már szó esett a család gazdasági alapjainak megteremtéséről. Fontos, hogy most átnézzétek, tudjátok-e fizetni a hiteltörlesztéseket, nyugdíj- és egyéb biztosításokat. Érdemes takarékossági intézkedéseket is bevezetni a családban, a közüzemi számlák és egyéb kiadások csökkentése érdekében.
    Ha később vissza szeretnél térni eredeti szakmádba, érdemes ápolni a kapcsolatokat a főnököddel, a munkatársaiddal, tájékozódj a munkahelyeden történt változásokról. Baba mellett kedvező alkalom kínálkozik a továbbképzésre is. Ha netán pályát kellene váltanod, akkor most megalapozhatod a tudást hozzá. Feltétlenül szakíts időt a tájékozódásra, mindig tudd, mi történik körülötted az országban.
  • A harmincas asszonyok egy sor előnyös tulajdonsággal rendelkeznek az anyasághoz: kitartás, állóképesség, megfontoltság. Természetesen mindenki egy külön egyéniség, azonban önismeret dolgában is jobban állnak, mint a huszasok és még nem rögzültek annyira viselkedési formáik, mint a negyveneseknek.
  • Ilyenkor még tele Vagy energiával, fizikailag is csúcson Vagy, lazábban veszed az akadályokat, mint túl a negyvenen. Úgy, hogy mindent meg tudsz oldani, amit akarsz és meg is teszed azt.
  • Ha még eddig nem volt gyermeketek, társaddal elég időt tudtatok fordítani a közös szórakozásra, utazásra, saját hobbira. Most már időtöket, energiátokat, adottságaitokat hiányérzet nélkül tudjátok majd leendő gyermeketekre szánni.

Negatívumok:

  • A 35. életév felett drasztikusan csökken a fogamzóképesség. Jelentősen megnő a születési rendellenességek száma, ezért is javasolják a nőgyógyászok a korionbiopsziát ill. az amniocentézist (a magzati sejt genetikai vizsgálatát) ebben az életkorban. A terhesség és a szülés alatti komplikációk száma is növekszik. Jóval több babát segítenek császármetszéssel a világra 35 felett. Utóbbi azért is lehetséges, mert a nőgyógyászok gyakran a problémák nélküli terhességet is rizikósnak minősítik.
  • A 35-39 éves nők esetében a legnagyobb a valószínűsége az ikerterhességnek. Ennek az a magyarázata, hogy idősebb korban növekszik a peteérést serkentő FSH hormon szintje, ami lehetővé teszi, hogy néha egy menstruációs ciklus alatt egyszerre több petesejt is megérjen. Ez is a természet egyik csodája, ritkábban következik be a terhesség, ezt kárpótolja az egyszerre több petesejt termelésével az ikerszülés lehetősége.

Ha 40 fölött vagy

Könyörtelenül ketyeg a biológiai órád. Szakemberek véleménye szerint 45 fölött szinte lehetetlenség természetes úton teherbe esni (de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell védekezni!). A hormonkezelés segíthet, azonban a szakemberek szerint jobb, ha kivárjuk, amíg természetes úton megfogan a magzat.

Pozitívumok:

  • Nagyobb élettapasztalattal rendelkezel, feltételezhetően biztos anyagi lehetőségekkel rendelkezel, munkakarriered is megállapodott. Társaddal is bizonyára már sok éve együtt éltek és jól összeszoktatok, megismertétek egymást.
  • Egy kutatás szerint az idősebb korú anyák inkább választják a szoptatást és egészségesebben is táplálkoznak, mint a fiatalok.
  • Könnyebb visszatérned a munkához is.

Negatívumok:

  • A hátrányokat már részben leírtuk az előzőekben. A változás kora előtt 15 évvel folyamatosan csökken a petesejtek száma, és az érettek között is gyakoribb lesz a rendellenes kromoszómájú, vagyis egyre gyakoribbak lesznek a veleszületett rendellenességek a gyermeknél.
  • Egyre fogy a petesejt-tartalék, 43-45 éves korra teljesen ki is merülhet. Akinél, az átlagosnál hamarabb bekövetkezik a klimax, ott már teljesen elfogytak a petesejtek.
  • A várandósság alatt is felléphetnek komplikációk, (magas vérnyomás, emelkedett vércukorszint), problémák lehetnek a méhlepénnyel és a szülés során is felléphetnek nehézségek. A koraszülés, alacsony súly, valamint a halva születések aránya is emelkedik. Vizsgálatok támasztják alá, miszerint az idősebb anyák gyermekei hajlamosabbak lesznek az I. típusú diabétesz kialakulására. Bár a férfiak 60-70 évesen is képesek gyermeket nemzeni, a spermiumok minősége romlik és idővel kóros genetikai elváltozások is mutatkozhatnak bennük. Ettől függetlenül sok asszonyról tudunk, aki negyven fölött is komplikációk nélkül szült gyermeket, Toni Blair felesége Cherie is 45 évesen szülte meg Leo-t, negyedik gyermekét.

Van még egy fenntartás, amit figyelembe kell vennünk. Ha későn szülsz, tovább kell dolgoznod. Ismerőseid már nyugdíjasok, amikor még neked dolgozni kell, hogy el tudd tartani a családot.

A következő részben a peteérés megállapításáról és az életmódról (táplálkozásról, mozgásról) lesz szó.

One thought on “Babát szeretnétek? 1. rész: Jótanácsok leendő anyáknak, apáknak

Comments are closed.