Az előírások szerint Magyarországon három alkalommal, az első, a második és a harmadik trimeszterben kötelező ultrahang-vizsgálaton részt venni a kismamának. Hogy hat ez a magzatra?
Ezeken kívül is bármikor, biztonságban és fájdalommentesen megnézhető a fejlődő baba, nem született még olyan tanulmány, ami egyértelműen kimutatott volna ultrahang okozta károsodást – mondja Dr. Molnár László szülész-nőgyógyász.
Három alkalommal nézi meg szülész-nőgyógyász szakorvos kötelezően a fejlődő magzatot, először a 12-13. héten, majd a terhesség 18-21. hetében, és a 29-32.hét környékén, de ezeken az alkalmakon túl is van lehetőség ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a babával.
Az ultrahangos vizsgálat teljesen veszélytelen, fájdalommentes, és akárhányszor megismételhető a terhesség alatt
A vizsgálatoknak köszönhetően pontosan meghatározható a magzat fogantatásának időpontja, időben kiszűrhető a rendellenességek legnagyobb része, és nyomon követhető a kicsi fejlődése.
„A terhességi ultrahang-vizsgálatok nagy része hasi ultrahanggal történik, gyakorlatilag a 2. és 3. trimeszter alatt csak hasi UH-t végzünk. Az 1. trimeszteri vizsgálatok 98-99%-át is el lehet végezni hasi ultrahanggal. Vannak azonban olyan anatómiai helyzetek, amikor vagy nagyon vastag az édesanya hasfala, esetleg a méhnek olyan a helyzete, hogy a kis magzat közelebb van a hüvelyhez, mint a hasfalhoz (nem előre, hanem hátra hajlik), így szükség lehet hüvelyi ultrahang vizsgálatra is”, mondja Dr. Molnár László, az Endocare Intézet magzati genetikai ultrahangját végző orvosa.
„A kötelező vizsgálatok mellett létezik egy nulladik, vagy terhesség-megállapító ultrahangnak nevezett vizsgálat is, ami fele-fele arányban vagy egyik, vagy másik módszerrel zajlik, mivel egy 4-6 milliméteres embriót a has felől nem mindig lehet pontosan látni. A későbbiekben egy esetben történik hüvelyi vizsgálat: ha a méhnyak állapotát szeretnénk látni. Ez manapság azért kerül egyre jobban előtérbe, mert előre jelezheti a koraszülést a terhesség 22. hétében. Egy meghatározott értéknél rövidebb méhnyak esetén nagyobb eséllyel kell számítania koraszülésrre – ezt a mérést csakis ultrahanggal lehet elvégezni”, részletezi Molnár doktor.
Túlzásba lehet-e vinni az UH vizsgálatokat?
„Káros hatása nincs a genetikai UH vizsgálatoknak, hiszen az ultrahang nem sugárzás, hanem hanghullámok kibocsátása, így a magzat és az anya is maximális biztonságban van„, hangsúlyozza dr. Molnár László.
A szülész-nőgyógyász azt javasolja, hogy mivel az ultrahang-vizsgálathoz legalább a hasat szabaddá kell tenni, olyan ruhában érdemes menni, amiben ezt könnyen meg lehet oldani. Továbbá azt tanácsolja a kismamáknak, hogy a korai, első UH-ra közepesen telt vagy telt hólyaggal előnyös érkezni, de a későbbiekben ez kissé kellemetlen érzés lehet.
Hány vizsgálat vár rád a várandósság során? Nézd meg: Vizsgálatok a terhesség alatt – minden, amiről tudnod kell
Forrás: purecom
Indexkép: Endocare Intézet