A tankönyvekben egyszerű folyamatnak tűnik világra hozni egy gyermeket. A magzatvíz elfolyik, a méhszáj kinyílik, a baba kibújik és kész. Valójában korántsem ennyire egyértelmű és könnyű a dolog, sokkal hamarabb kezdődik és később is zárul le, mint azt gondolnád. Cikkünk a szülés szakaszait mutatja be.

Sok kismama elszörnyed, amikor megtudja, hogy az átlagos szülések az első baba érkezésekor 16-18 órán át is tarthatnak. Ez azonban (az esetek többségében) szerencsére nem azt jelenti, hogy ennyi időn keresztül kell éreznünk azt a bizonyos elemi erejű fájdalmat, melyről oly sokat hallani és amit olyan sok művészeti ág is megragadott. Valójában az egész folyamat sokkal hamarabb kezdődik, mint hogy azt a kismama egyáltalán észrevenné.

A szülés menete

Jóslófájások:

A más néven Braxton-Hicks összehúzódásnak nevezett enyhe, rendszertelen méhtevékenységet sok kismama nem is észleli. Akár két héttel a szülés előtt is elkezdődhetnek, enyhén keményedő pocak, vagy akár hátfájás formájában. A test – főként a méh – lassan felkészül a szülésre: a pocak lejjebb ereszkedik, ami jelzi, hogy a baba felvette a startállást – a fejecskéje belehelyezkedik a medencébe. Esetleg távozhat a méhszájat a külvilágtól elválasztó nyákdugó. Sokan ezt sem veszik észre, ha a várandósságot a harmadik trimeszterben előforduló bő folyás kíséri, nem biztos, hogy feltűnik. Ilyenkor a méhszáj normális esetben még zárt. Az elsőbabás szülőket gyakran megijeszti a jelenség és bár nem kell az első keményedésnél azonnal a kórházba rohanni, de az orvost mindenképpen érdemes tájékoztatni, hiszen a jóslófájásokkal már megkezdődik a visszaszámlálás. Annak a kismamának, aki még nem töltötte be a 37. terhességi hetet, mindenképp konzultálnia kell orvossal, ha jóslófájásokat érez, hogy meggyőződhessen róla: nem indult be túl korán a szülés.

Tágulási szakasz:

Ezzel már elkezdődik a vajúdás, vagyis beindul a szülés – az anyaméh egyre erősödő, ritmusba rendeződő összehúzódásaival igyekszik „elérni”, hogy a méhszáj kinyíljon és akkorára táguljon, hogy a baba feje átférhessen rajta. A korai fázisban a fájások még rendszertelenek és enyhék, a jóslófájásokhoz hasonlóak. A különbség azonban, hogy itt már megkezdődik a méhszáj tágulása. Az első 5 cm-nyi tart a legtovább és kevésbé kiszámítható; ez az úgynevezett korai fázis. Ilyenkor a kismamák még sétálgatnak, vajúdó labdán ülnek, esetleg olvasgatnak a vajúdóhelyiségben fekve – a vajúdás 12 órájának jó része inkább várakozás. Ebben a szakaszban van lehetőség a fájdalom csillapítására, a napjainkban igen elterjed epidurális érzéstelenítésre. A kismama minden esetben konzultáljon az orvosával a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről!

A többségnél ebben a szakaszban reped meg a burok, de tévhit, hogy csak a magzatvíz elfolyásától számítandó a vajúdás. Előfordul ugyanis, hogy a magzatburok nem reped meg, és azt az orvosoknak már az események sűrűjében, kitolás megkezdése előtt kell művileg megrepeszteni. Ettől a méhszáj tágulása még ugyanúgy lezajlik, ne gondoljuk tehát, hogy amíg nincs magzatvíz, nem indult meg a szülés. Ha az összehúzódások elkezdenek rendszerbe állni, vagyis megfigyelhető, hogy milyen időközönként és milyen hosszan jelentkeznek, már érdemes elindulni a kórházba. Amennyiben a magzatvíz szivárogni kezd, vagy egy áradatban elfolyik, késlekedés nélkül induljunk!

Ahogy az összehúzódások egyre kiszámíthatóbbak és rendszeresebbek, úgy lesznek mind erősebbek a fájások. Fizikailag és érzelmileg is ez a legmegterhelőbb, a vajúdás aktív része – kiváltképp, ha hosszúra nyúlik ez a szakasz. Ha túl gyorsan zajlik le, árthat a babának, azonban ha sokáig tart, a baba és a mama is kimerülhet közben.
A fájások között nagyon fontos, hogy az anyuka el tudjon lazulni, igyon, esetleg szőlőcukrot szopogasson, és ezáltal erőt gyűjtsön. A fájdalom erősödik, az összehúzódások között pedig egyre kevesebb idő (1-2 perc) telik el – ez jelzi a kitolási szakasz közeledtét. A tágulási szakasz vége a legnehezebb, ilyenkor fontos, hogy a fájásokat „ellihegjük”, mivel a szülés kemény munka mamának és babának is – ha a kismama odafigyel a légzésre, azzal a babának is segít, hiszen mindkettőjüknek sok oxigénre van szüksége.

Kitolási szakasz:

Ebben a fázisban a fájások már rendkívül erőteljesek, a legtöbb kismama számára ekkor már megszűnik a külvilág. A méhszáj teljesen kitágul, más néven „eltűnik” és a baba erőteljesen iparkodik kifelé. Itt már a hüvelynek kell tágulnia, hogy befogadja a baba méretét. Az anyukák többsége az extrém fájdalom ellenére jobban viseli ezt a részt, mivel itt már érezhetően történik valami – érzékelhető, ahogyan a pici halad lefelé, esetleg lábacskáival kitámasztva ő is tolja magát – már nem csak a céltalannak tűnő fájdalom tűrése a feladat. Figyelni kell a légzésre, a nyomásra és arra is, hogy mikor NE nyomjunk – ami talán még nehezebb.

Amikor a baba már nagyon közel van a célhoz, összetéveszthetetlen érzés jelentkezik, amiről a szülésznők nemes egyszerűséggel úgy érdeklődnek: kell-e már kakilni? A szülőcsatorna ugyanis a végbél szomszédságában halad és a baba feje belülről nyomja a bélfalat – ennek köszönhető a furcsa, kissé oda nem illőnek tűnő érzet.

Amikor a baba feje búbja már-már megpillantható, az orvos mérlegeli a gátvédelmet. A legtöbb kórházban már nem vágnak gátat minden áron, csak ha az orvos és a szülésznő úgy látja, hogy nem elkerülhető. Sokan idegenkednek tőle, azonban a gátmetszés biztonságos megoldás. Az apró bemetszés oldalirányban a hüvelybemenetnél megkönnyíti a babának a kibújást, és később gyorsabban gyógyul, mint ha a gát esetleg ellenőrizetlen irányban és mélységben magától bereped.
Sokan félnek a fájdalomtól, azonban a legtöbb anyuka meg sem érzi, mivel a tolófájások ereje elsöpri az apró konyhai balesethez mérhető vágás fájdalmát. A gátmetszés már valóban a célegyenes, ilyenkor már nincs sok hátra, csak egypár nyomás, és a baba meg is érkezik.
Többségüknek először csak a fejecskéje bújik ki, majd oldalt fordulva, a következő fájásnál, egy utolsó nagy lendülettel teljesen kibújnak. Amint a légútjait megtisztítják és sírni kezd, az újszülöttet rögtön az édesanyja hasára-mellkasára helyezik, mivel az első ingerek nagyon fontosak a pici számára. Az egészséges, erős kisbabák ösztönösen rögtön megpróbálkoznak a szopizással – ez segíti a későbbiekben a tejtermelést. Amint a köldökzsinór abbahagyja a lüktetést – megáll benne a keringés – elvágják azt, ez többnyire az apukák feladata.

Méhlepényi szakasz:

Amint a köldökzsinórt elvágták, a babát egy pár percre elveszik az anyukájától. Kicsit megtisztítják a magzatmáztól, lemérik, és megkapja az úgynevezett Apgar-pontjait.
Felírják a nevét, megkapja a kis karszalagját is. Ezután becsomagolják pólyába, és odaadják az apukájának, hogy megismerkedhessenek, amíg lezajlik az anya utolsó feladata. A baba után ugyanis a méhlepényt is „meg kell szülni”.
Ijesztően hangzik, azonban a méhlepény egy rugalmas, puha, képlékeny dolog, miután levált a méhfalról, általában gond nélkül, egy nyomással (és egy kis orvosi rásegítéssel) ki is csusszan, szinte alig érezhető módon. Ezután az orvos összevarrja a gátsebet, illetve, ha van ilyen, a hüvelyfal sérüléseit; ellenőrzi, hogy nem maradtak-e méhlepény darabkák a méhben. Ez helyi érzéstelenítésben történik, így szinte fájdalmatlan, ha minden rendben zajlott a szülés során. Néhány méhösszehúzódás kíséri ezt a részt, és kissé fájdalmas, ahogyan a méh elkezd visszatérni eredeti állapotába, de ez már semmiség a korábbiakhoz képest. Végül, ha már ez is elrendeződött, a babát segítenek mellre helyezni, hogy próbálkozhasson a szopizással.

A legtöbb kórházban miután babát is, mamát is „rendbe tették”, az új család kap egy órát (néhol többet is) a szülőszobán hármasban az ismerkedésre. Az úgynevezett arany óra nem csak érzelmileg fontos, a baba későbbi fejlődésében és a mama egészségében is szerepet játszik, hogy zavartalanul, nyugalmasan együtt tölthessék a szülők újszülött gyermekükkel annak első életóráját.

Cikkünk egy természetes, komplikációmentes, könnyű szülés történéseit vette végig, és látható, hogy nem olyan rémisztő, a fájdalom is csak néhány órán át súrolja a tűréshatár csúcsát – az ezt követő öröm pedig százszor is feledtet minden fájdalmat és nehézséget. Mindenkinek azt kívánjuk, hogy így hozhassa világra gyermekét! 🙂